2017. október 30., hétfő

FORMAINGADOZÁS

- a fogalom Steve Reeves számára nem csak abban az időszakban volt ismeretlen, mikor versenyzett, hanem saját bevallása szerint egész életében. Azt állította, az év 365 napján úgy nézett ki, ahogy a róla készült képeken.

Teljes test edzés - kevesebb edzőteremben
töltött idő, jó forma az év 365 napján

Ez a cikk is a teljes test edzés előnyeit boncolgatja az osztott edzéssel szemben.

Mi a mai trend? Osztott edzéseket végezni, ahogy a nagy Arnold isten csinálta, meg a mai bajnokok. Aztán tömegelni, majd szálkásítani. Lehetőleg úgy a strandszezon elejére. Közben meg - főleg télen - nyugodtan nézhetünk ki úgy, mint a hányás.

Nekem ez nagyon nem bejövős. Milyen már az a sport, melynek eredményeit igazán csak időszakosan élvezhetjük?

Szerintem ne az új trendeket, hanem a régi szokásokat kövessük! Ha már egyszer elértük a bomba formát, tartsuk meg egész évben!

És most lehet azzal jönni, hogy „de izmot csak tömegelve lehet növelni!” Meg azzal, hogy „ha jön az izom, jönnie kell zsírnak is!”

Aham. Hát nem.

Tudtátok, hogy ha alacsony a testzsír százalékotok, magasabb a tesztoszteronszintetek? Tehát könnyebben tudtok izmot építeni? Hú!

És azzal tisztában vagytok, hogy ha fölzsírosodtok, jól elszaporodnak a zsírsejtjeitek, amiket ha egy szálkásítás során sikeresen össze is zsugorítotok, akkor sem tűnnek el? A rengeteg zsírsejt pedig könnyebb visszahízást eredményez? Ezért nem érdemes elhízni, mert hosszú évek kellenek ahhoz, hogy a zsírsejtek felbomoljanak.

Tehát ha a tömegelős-szálkásítós utat választjátok, ne csodálkozzatok azon, ha hamar visszajön a határozatlan, zsíros formátok!

Egy teljes test edzés, mivel az egész testet átdolgoztatja, sokkal több kalóriát éget, mint egy osztott edzés, mely során lehet, hogy csak a cuki kis vállaitokat bombázzátok két teljes órán keresztül. Steve Reeves-ék nem véletlenül tartották meg a formájukat könnyen, egész évben.

Aztán vegyük az osztott edzések egy nagy hátulütőjét: a kimaradt edzéseket. Mi van, ha kimarad egy nap? Borul az egész hét. És ha több nap is kimarad? Akkor már hagyjuk ki az egész hetet, úgyis mindegy, nem igaz? Vagy legfeljebb kimarad egy lábnap? Vagy egy vállnap? Ebből lesz az igazán aránytalan fejlődés!

Nem így van ez a teljes test edzéseknél! - ha kimarad egy edzés, akkor sincs semmi probléma! Hiszen minden egyes alkalommal sor kerül az összes izomcsoportra.

Elhiszitek, hogy lehet bombaformátok az év 365 napján? A titok a régi bajnokok módszereiben leledzik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése