Ma, a barátommal a teljes test edzésünk végén eljutottunk a bicepszezéshez. A szokásostól eltérően, nem három sorozat bicepsz hajlítást végeztünk, hanem Arnold egyik intenzitási technikájával játszottunk. Ennek alapfeltétele, hogy nagy erőbeni különbség ne legyen közöttünk. A mester így ír a „Kézről kézre” módszerről A testépítés nagy enciklopédiája című könyvében:
„Ennél a módszernél úgy fokozzuk az edzésintenzitást és úgy sokkoljuk az izmainkat, hogy szembe állunk az edzőpartnerünkkel, és amikor befejeztük a sorozatot, azonnal átadjuk a súlyt neki, s ha ő végzett, visszaadja nekünk. A lényeg az, hogy soha nem tesszük le a súlyt, hanem egymásnak adogatjuk. Emlékszem, hogy Francóval gyakran csináltuk ezt a kétkezes bicepszgyakorlatoknál, és nem is számoltuk a sorozatokat, csak edzettünk végkimerülésig. Egy idő után már ordítani tudtam volna, és reméltem, hogy Franco még jó sokáig bírja, hogy én pihenni tudjak, mivel a bicepszeim hihetetlenül égtek. Az embernek nem múlik el a fájdalma, ugyanakkor a partnere megint csak visszaadja a súlyt, és végül egyre kevesebb és kevesebb ismétlésre lesz képes. A technika lényege azonban az, hogy amikor ránk kerül a sor, csinálnunk kell, függetlenül attól, hogy mennyire vagyunk fáradtak. Ezzel a technikával fantasztikus intenzitást érhetünk el. Ez valóban sokkolja a testet! Az egyetlen probléma az, hogy másnap mozdulni sem tudunk majd az izomláztól.
 |
| Franco és Arnold |
Ez a módszer leginkább akkor válik be, ha kisebb izomcsoportokra edzünk, mint például a bicepsz vagy a vádli, nem pedig olyan nagy izomcsoportokra, mint a comb, vagy a hát. A guggoláshoz, vagy a döntött törzsű evezéshez hasonló gyakorlatok annyira kiveszik az erőt az emberből, hogy nincs szükség speciális intenzitásfokozó technikákra.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése