2016. április 9., szombat

ARNOLD IGAZI KEZDŐ EDZÉSTERVE

Aki követi a blogomat, tudja, hogy első számú testépítő példaképem Steve Reeves. De vannak más példaképeim is, mint például mindenki kedvence, Arnold Schwarzenegger, akitől szintén sokat tanultam. Sokan tudják, a sport az Osztrák Tölgy által vált igazán ismertté, miután a karizmatikus bajnok betört Hollywoodba. Azonban azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy előtte is létezett egy ikonikus alak, aki a sármjával és hibátlan testalkatával, Arnoldhoz hasonlóan történelmi akciófilmekben vállalt főszerepekkel népszerűsítette a testépítés csodálatos világát. Ez az ember pedig nem volt más, mint Steve Reeves.

Arnoldnak viszont nem ő volt a példaképe, hanem egy másik Herkules! Reg Park négyszer is eljátszotta a szandálos hős szerepét, miután Steve Reevestől átvette a stafétabotot. És úgy néz ki, nagyobb hatást sikerült gyakorolnia minden idők legnagyobb testépítőjére. Nézzük, mit ír erről a mester az Arnold: utam a csúcsra című könyvében:

„Tudtam, hogy ez lennék én. Úgy néznék ki, mint Reg Park. Minden mozdulatát, minden gesztusát tanulmányoztam. Attól a ponttól az életemet teljesen Reg Park uralta. Az ő képe volt az ideálom. Kitörölhetetlen módon beleégett az agyamba. Az összes barátomat jobban lenyűgözte Steve Reeves, de én nem szerettem őt. Reg Parknak keményebb, erőteljesebb kinézete volt, míg Steve Reeves elegánsnak, finomnak, csiszoltnak tűnt. Tudtam legbelül, hogy én nem eleganciára vagyok felszerelve. Masszív akartam lenni. Ez volt a különbség kölni és izzadtság között.

Reg Park és Steve Reeves

Mindent megtudtam, amit csak lehetett Reg Parkról. Megvettem az összes magazint, amiben közzétették az edzésterveit. Megtanultam, hogy kezdett el edzeni, mit evett, hogyan élt és hogyan végezte az edzéseit. Reg Park megszállottjává váltam; az ő képe volt előttem attól a perctől kezdve, hogy elkezdtem edzeni. Minél jobban összpontosítottam erre a képre, dolgoztam és nőttem, annál jobban láttam, hogy reális és lehetséges olyannak lennem, mint ő.

A fiatal Arnold

A kezdetektől nagy híve voltam az alap mozdulatoknak, mert Reg Park is ezeket részesítette előnyben. Ő megmaradt az alapgyakorlatoknál - fekvenyomásoknál, húzódzkodásoknál, guggolásoknál, evezéseknél, bicepsz hajlításoknál, csukló hajlításoknál, áthúzásoknál, lábnyújtásoknál, vádli nyújtásoknál. Ezek a mozdulatok voltak a leghatásosabbak minden testrész esetében. Változtatás nélkül követtem a példáját. És ahogy kiderült, nehezen választhattam volna jobban. Az alapgyakorlatok erős alapot építettek nekem, az izmaim magját, amire később egy győztes testet építhettem. Reg Park elmélete volt, hogy előbb a tömeget kell felépítened, aztán azt kell minőségire vésned.”

Arnold először egy észak-amerikai újság
címlapján 1967-ben. Azért a felejthetetlen
Steve Reeves még ott figyel rajta!

Ha tehát kezdő testépítők vagyunk és egy Arnoldéhoz hasonló fizikum alapjait szeretnénk letenni, érdemes Reg Park rutinját követnünk, mely a következőképpen nézett ki egy korabeli magazin szerint:

Eddz az erőért!

Ez egy két napos teljes test edzésterv, amit váltogatva, heti három alkalommal, egy-egy (hétvégenként kettő) pihenőnappal (pl. hétfőn, szerdán és pénteken) kell művelni. Park az 5x5-ös rendszer híve volt, ami azt jelenti, hogy minden gyakorlatból 5 sorozatot csinált 5 ismétléssel (az első két sorozata inkább csak bemelegítés volt). Mindig fölírta, mekkora súllyal mennyi ismétlésre volt képes. Ha egy gyakorlaton belül mindegyik sorozatban elérte az 5 ismétlést, legközelebb 5kg-val emelte a súlyt.

A példakép

Ha valaki a fentiek ellenére mégis inkább a Steve Reeves-féle testalkatra hajtana, egy régebbi cikkemben közöltem Reeves egyik teljes test edzéstervét, mely szintén egy régi újság hasábjairól származik, de egy másik bejegyzésemben megtalálható egy olyan gyakorlatsora is, melyet valóban áthat a kölni illata. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése